A párom munkahelye megváltoztatta a székhelyét, ezért kénytelenek vagyunk mi magunk is elköltözni. Eddig Budapesten laktunk, de most Budapest agglomerációjában kell letelepednünk. Őszintén szólva nem bánom. Jót fog tenni egy kis kilépés a nyüzsgő nagyvárosból, de azért annyira nem is leszünk messze tőle, úgyhogy nincs ok az aggodalomra. Csak mi ketten vagyunk, se gyerek, se kutya, se macska, ezért remélem, hogy hamar találunk magunknak egy jó albérletet a környéken. Már kerestem az interneten lakásokat és házakat is és vannak nagyon szépek, vannak kifejezetten drágák, de megfizethetőek is. Nekünk kettőnknek nem kell, hogy túl nagy legyen, egyébként is már hozzászoktunk a budapesti lakásunk méretéhez.
Nem sokkal később megtaláltuk a lakást, ami mindkettőnknek tetszett és megfizethető is volt, majd elkezdtünk beköltözni. A szomszédokat megismertük és volt olyan, akivel kifejezetten jó viszonyt alakítottunk ki. Így történt, hogy egyik hétvégén a szomszéd párnál sütögettünk és beszélgettünk. Elmeséltük a váratlan költözésünk okát, majd szóba került a párom munkája. A munkahelyén azt a feladatot kapta, hogy egy flottakezelő céggel vegye fel a kapcsolatot és autó lízing lehetőségeket keressen. A szomszéd férfi erre elmesélte nekünk, hogy ő ismer egy nagyon jó flottakezelőt, ráadásul az ő cége is használta már a szolgáltatásaikat és meg voltak velük elégedve.
A linkelt FLOTTAUTO Lízingnél cégautók bérlését és flottakezelését lehet igénybe venni. Ahogy erről beszélgettünk, én nem tudtam mi az a flottakezelés, ezért elmagyarázták nekem, hogy a flottakezelők a céges autók bérléséről, majd azok fenntartásáról és teljeskörű karbantartásáról gondoskodnak. A fizetési mód – mert természetesen semmi nincs ingyen – változhat aszerint, hogy a cégünknek melyik finanszírozási formula érné meg a legjobban. Lehet szó akár hitelről, vagy akár auto lízingről, netán bérletről. A páromat azzal bízták meg, hogy lízingre keressen bérautókat, mivel annak jelentős előnye, hogy a hitelt nem kell hozzá felhasználni, tehát később más, fontosabb céges befektetésre felhasználható marad. A párom főnöke szeretne a munkájára koncentrálni, nem pedig a bérelt autók karbantartására, ezért döntött úgy, hogy inkább megbíz olyanokat, akik értenek az autók karbantartásához és szervizeléséhez. A szomszédunk által ajánlott FLOTTAUTO Lízing pedig úgy tűnik, hogy egy hozzáértő és megbízható cég, akik a cégautó bérlés egész folyamatához segítséget nyújtanak. És a legkorrektebb módot kínálják.
Csak ki kell választani, hány darab kocsiról lenne szó, amihez kérhetünk árajánlatot. Ha nem vagyunk benne biztosak, hogy milyen fajta autót kéne választanunk, akkor abban egy űrlap kitöltése után biztosítanak segítséget. Eredményként pedig kiderül, hogy dízel, benzines, esetleg hibrid kocsi érné-e meg a pénztárcánk szempontjából. Ha ez nem lenne elég, a honlapjukon még kifejezett költségcsökkentő megoldásokra is rá lehet bukkanni, amik fontosak lehetnek cégautó bérlés előtt. Végül, a finanszírozás módjában is segítséget kaphatunk. Megtudhatjuk, cégünknek melyik fizetési lehetőség lenne a legmegfelelőbb és, hogy pontosan mik is a különbségek a fizetési módok között. Például a hitel és a lízing közötti jelentős különbség, hogy hitel felvételekor, már a mi tulajdonunk az autó, ezzel szemben lízing használatakor, az autó akkor képzi a mi tulajdonunkat, amikor az utolsó részletét is kifizettük.
Mindezt hallva, és a FLOTTAUTO Lízing honlapját olvasva úgy döntött a párom, hogy őket fogja ajánlani a főnökének a jövő heti megbeszélésen és bízunk benne, hogy ugyanolyan elégedettek lesznek majdan a szolgáltatásaikkal és csomagjaikkal, mint a weboldalukon található vélemények írói és, mint az új szomszédunk.