Hála a Lord shop-nak, már nyugodtan pelenkázok a lakásban

Persze kellett hozzá gyakorlat is, de legalább a vásárlásért nem kell kitennem a lábamat a házból. Nekem ez is valami. Van, aki azt mondja, hipochonder vagyok, és beképzelek magamnak mindenféle betegséget, de valójában csak szeretek vigyázni a körülöttem lévőkre. Szerintem ezért nem lehurrogni kéne a másikat, hanem elismerni, hogy igen is legalább valaki tesz azért, hogy egészségesek maradjunk.

Épp ezért most már lassan egy éve az interneten keresztül veszem meg a pelenkákat a picimnek. Persze, mindenkinek megvannak a maga szokásai, de a Lord shoppal a pelenkázás számomra sokkal könnyebb lett. Pontosabban nem maga a pelenkázás mozzanata, hanem a hozzávalók beszerzése: pelenka, nedves törlőkendő, baba naptej, és még sorolhatnám. Ezt mind, és még sok mást meg lehet találni itt, ráadásul nagyon kedvező áron. Annyi kikötése van a dolognak, hogy a rendelésnek minimum ötezer forintnak kell lennie, én ezért ha tehetem, egy hónapra való cuccot szoktam rendelni. Egyrészt ez biztos kiteszi az említett minimumot, másrészt így készíthetek magamnak egy rendszert, és mindet számon tudok tartani.

A szállítás megint picit trükkös, de az ország nagy részében csak GLS-sel tudnak szállítani, aminek az ára 1200 forint körül van. Nem egy túl nagy összeg, tekintve hogy a legtöbb webshop szintén hasonló árakkal manőverez. Persze, ha azon kevesek közé tartozol, aki Budapesten, vagy annak közelében lakik, akkor ki tudod használni a saját futárjukat, ami lényegesen olcsóbb, csak 750 forint, de ha 8 ezer forint fölött rendelsz, akkor ingyen is kiszállítanak. Ez sajnos a GLS-re nem vonatkozik. Szintén hasonló helyzet áll fenn az utánvéttel, bár én egész egyszerűen ezt meg szoktam kerülni, mert ha 200 forintot nem fizetnék ki érte, akkor 300-at pláne nem fogok. Ezt pedig az online fizetés opcióval teszem, ami nagyon egyszerűen és jól működik. Azért sem félek tőle, mert ugyanezen a felületen szoktam megrendelni a Pestre szóló menetjegyemet is a Volánnál, szóval már régesrég megvannak nekik az adataim, és nem rabolt még ki eddig engem senki.

Ha olcsón szeretnél jó minőségű pelenkát, popsitörlőt, parfümöt vagy kozmetikai terméket rendelni, mindenképp nézz be a a lord.shop.hu-ra, nekem megérte.