Megoldódott a problémánk, most már nincs kupi a házban!

Két hónappal ezelőtt végre sikerült a férjemmel megvennünk álmaink kertes házát. Mindig is egy ilyenre vágytunk. Pont akkora, amekkorára szükségünk van, a kert is tágas, a konyha pedig amerikai stílusú, már évek óta ilyet akartam. Nagyon boldogok vagyunk mindketten, bár elég sok most a munkánk a házzal, hiszen fel kell újítani, be kell rendezni. De nincs ezzel gond, tudtuk, hogy sok munkánk lesz vele.

A ház a város szélén van, közel az erdőhöz. A közelben van természetesen bolt, bank, posta, minden, amire szükség van. Autóval nagyon könnyen el lehet jutni a városba, de szerencsére tömegközlekedéssel sem gáz a dolog, bár késő éjjel nem igazán lehet már olyan könnyedén közlekedni busszal, de nem lehetetlen küldetés. Nem vagyunk már tinédzserek, nincs napi teendőben az éjjeli tivornyázás és bulizás, így nem is annyira érdekes a dolog számunkra.

Egyébként mi nagyon nyitott személyiségek vagyunk, szeretünk új dolgokat kipróbálni, sokféle hobbink van. Én szeretek például festeni, van otthon néhány nagyobb vásznas festményem, emellett smink- és maszkmesterként is dolgozom, ami miatt sokféle maszk is van a gyűjteményemben.

A férjem imád bütyködni, van egy motorja is, azt is és az autóját is ő szokta megszerelni, persze csak a kisebb dolgokat csinálja meg, a komolyabb munkákat már inkább profikra bízza. Emellett nagyon sokat szokott biciklizni, én is mindig vele tartok ilyenkor, nekem van egy görkorim is, néha azzal szoktam menni.

Rengeteg cuccunk van, amit már nem tudunk normálisan tárolni. Mivel egy kertes házról van szó, rengeteg kerti szerszámunk van, nekem ott vannak a festményeim, a sminkes és maszkos cuccaim, és még sorolhatnám.

Úgy döntöttünk, hogy ennek a káosznak most már véget vetünk. Végre sikerül teljesen felújítani a házat, rendbe tenni a kertet, berendezni az egész házat. Nem akarjuk, hogy közben a garázsban vagy bárhol máshol kupi legyen. Éppen ezért kitaláltuk, hogy egy polcrendszerre lenne szükségünk, ami strapabíró, elbírja a nehéz szerszámokat. Könnyen összerakható, könnyen használható, így bármikor szét lehet szedni, ha mégse lenne rá szükség vagy át akarnánk tenni valahova máshova. És így találtunk rá a neten a rackinglog.hu/termekek/raklapos-allvanyrendszer/statikus-polcrendszer/ oldalra, ahol pont olyan polcrendszert lehet kapni, mint amire szükségünk volt.

A Rackinglog Kft. pontosan olyan soros polcrendszert árul, ami raklapos tárolásra alkalmas, ami masszív és strapabíró. az oldalon rengeteg képet találni róla. Olyan ládákhoz, raklapokhoz, tárolóeszközökhöz is használhatóak, amelyek fából vagy műanyagból készültek. Az is jó ezekben, hogy egyaránt lehet őket kültéren és beltéren is használni, úgyhogy pont jó hogy a garázsba tettük őket, mert ha onnan esetleg át akarjuk tenni a kert hátsó részébe, akkor se lesz semmi baja.

Az oldalon egyébként minden fontos információt meg lehet találni ezekkel a polcrendszerekkel kapcsolatban. Még azt is bemutatják, hogyan és milyen speciális kiegészítőket lehet még használni. Kérdés esetén nyugodtan lehet hozzájuk fordulni, részletes árajánlatot lehet kérni, így mindenki átláthatja, mennyibe kerül majd az, amire szüksége lesz.

Egyébként érdekességképpen megemlíteném azt is, hogy a termékekhez tartozó különböző elemek kialakítása több éves tapasztalat alapján történik, emiatt sikerült nekik azt is megoldani, hogy az összeszerelés és a stabilitás is pontosan ilyen jól működjön. A termékek TÜV és ISO tanúsítvánnyal is rendelkeznek, ami külön piros pontot jelent ebben az esetben. Ha nem tudnád, ez mit jelent, az oldalon a segítséget is megtalálod ehhez, ott mindent elolvashatsz erről.

Szóval mi tőlük rendeltük a polcrendszerünket, pontosan ezek a dolgok miatt. Részletesen mindent elolvastunk a honlapjukon, de még akkor is mindent részletesen átbeszéltünk velük, mikor már a kapcsolatot is felvettük velük, így biztosra mentünk. A dolog hamar ment, úgyhogy most már nekünk is van polcrendszerünk, ami segít abban, hogy átláthatóan pakolászhassunk. Örülök, hogy sikerült rájuk találnunk.