“Pályázatból” lettek napelemek a családi házon

Én mindig is azt gondoltam, hogy egy ingatlant megvásárolni viszonylag egyszerű dolog. De lehet, hogy csak a rokonaimnak volt nagy szerencséjük: külföldről költöztek haza, és konkrétan három házat néztek meg, és a harmadik volt a nyerő. Miután megnézték, szinte azonnal jelezték is, hogy megvennék. Persze azért átgondolták a dolgot és mérlegeltek, de nagyon gyorsan sikerült meghozniuk a döntést. És én is valahogy így képzelem el az otthon vásárlást, hogy a „meglátni és megszeretni” helyzet a legideálisabb, és remélem, ha eljutok oda, hogy saját ingatlanom legyen, akkor nekem is ilyen könnyen fog menni a választás és a rátalálás. Már évek óta abban a házban laknak, és szerencsére semmi gondjuk nem volt vele, pedig azért egy picit aggódtak, ugye a gyors döntés miatt.

Egy nagyon szép, nagy házról van szó egyébként, gyakorlatilag egy domb tetején helyezkedik el, és emiatt a ház kertre néző erkélyéről fantasztikus a kilátás. A kert is nagyon érdekes szerintem, mert értelemszerűen egy kicsit lejt, és két helyen is helyeztek el lépcsőt, a kritikus pontokon, így pedig olyan mintha háromfelé lenne osztva az egész. Magának a háznak az elrendezése is nagyon jó: hatalmas nappali, terasszal, kandalló és óriási konyha. Sőt, még egy szauna is van benne, és ez elég csábító elem volt a vásárlás során. Bár sajnos nem az én otthonom, de nagyon szerettem ott lenni mindig is, mert ezek a nagy terek valahogy jó érzéssel töltenek el, és olyan pozitív kisugárzása van az egész háznak. Valami ilyesmit szeretnék egyszer majd venni én is. Bár egy kicsit szoknom kellene még ehhez a kertes ház gondolatát, mert lehet, hogy egy kicsit félnék; amióta az eszemet tudom, sokkal biztonságosabbnak gondolok egy lakást, mint egy kertes házat.

Na de visszatérve a rokonokhoz: szerintem köztudott, hogy egy ház fenntartása nem olcsó. Többet kell fűteni, ahogyan jellemzően áramfogyasztás is magasabb, és persze vannak még egyéb költségek, amik egy lakásnál nincsenek meg. Éppen ezért elkezdtek gondolkozni egy napelem rendszeren.

Első sorban az anyagiak miatt gondolkoztak el ezen, mert hát napelemekkel nem csak a környezetért lehet tenni, de spórolni is lehet velük. Hiszen egy ilyen rendszerrel, akár a teljes ingatlan áramellátását fedezni lehet, de ha már a nagy részét sikerül napenergiával ellátni, már az is óriási dolog.

De mondták, hogy egy ilyen beruházás komoly összegekbe kerül, konkrétan milliós tételekben kell gondolkozni, főleg egy nagy ház esetében, és bár ez idővel biztosan megtérül, mégsem könnyű ennyi pénzt kiadni egyszerre. Viszont, ahogy beüzemelésre kerülnek a napelemek, már garantált az alacsonyabb villanyszámla. Egy ilyen beruházás nagyjából 10 év alatt térül meg, és onnantól már tényleges spórolásról lehet beszélni.

Annyit gondolkoztak rajta, hogy végül azért csak elkezdtek utánajárni a dolognak, és így találtak rá egy weboldalra, ahol napelemekre vonatkozó pályázati lehetőségekről olvastak.

Ezek között a napelem pályázatok között találtak olyat is, ami magánszemélyeknek szól, és olyat is, ami vállalkozások számára nyújt lehetőségeket, sőt, létezik támogatás tanyák számára is, ami mindennemű energetikai korszerűsítésre igényelhető. A vállalkozásoknak szóló pályázati lehetőség egyébként olyanoknak szól, akiknek Közép Magyarországon van a vállalkozásuk, aminek van egy hitel, és egy vissza nem térítendő támogatás része. Itt az összeghatár természetesen magasabb, mivel vállalkozásoknak szól, de szerintem szuper lehetőség, hiszen az összeg egy részét nem kell visszafizetni később sem.

A rokonaimat viszont, a napelem pályázatok közül, értelemszerűen a magánszemélyeknek szóló lehetőség érdekelte, hiszen a családi házra szeretnének napelemeket. Viszont ez nem is a szó szoros értelmébe vett napelem pályázat, hanem egy hitel lehetőség. De egy nagyon kedvező hitel.

A napelemrendszer.info oldaláról gyűjtötték az információkat, és ott írták, hogy sajnos még nincs magánszemélyeknek vissza nem térítendő támogatás – nem is nagyon lenne reális szerintem, de ki tudja, mi lesz később -, viszont cserébe ez a hitel, mint már említettem, nagyon kedvező, ugyanis 0%-os, mint a THM, mind pedig a kamatozása. Amit erről tudni kell, az az, hogy maximum 20 éves futamidőre lehet igényelni, illetve, mint egy lakásvásárlás esetében, itt is szükséges némi önerőt felmutatni, viszont ez csak 10% kell, hogy legyen.

Ennek ellenére sem hoztak könnyen döntést, de szerencsére bőven voltak információk a már említett weboldalon. Azt mesélték, hogy sok mindentől függ, hogy megfelelő-e egy ingatlan ahhoz, hogy napelemeket helyezzenek el a tetőn. Ilyen például a tetőszerkezet stabilitása, tetőnek a dőlésszöge, a háznak a fekvése. Hiszen minél több napfény kell, hogy érje a paneleket, mert hát abból lesz a váltakozó áram. De szerencsére a weboldal, amit néztek, egy olyan céghez tartozik, akik már évek óta foglalkoznak napelemes rendszerekkel, emiatt pedig kétségük sem volt afelől, hogy minden információ teljességgel megbízható.

Ami számomra a legérdekesebb volt, az az, hogy a napelemek élettartama meglehetősen hosszú, ugyanis legkevesebb 30 évig tökéletesen működőképesek. Persze, mivel egy komoly technológiáról van szó, és nagy anyagi ráfordítást igényel, várható, hogy sokáig kitart, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen hosszú életűek. De ami még jobban meglepetést okozott, és ez már nem csak nekem, hogy gyakorlatilag nem igényel semmi különösebb karbantartást vagy szervizelést. Egyedül egy bizonyos inverter elnevezésű alkatrész van, amit néha cserélni kell, de ezt is több mint 10 év után szükséges. Ennél a pontnál jöttem rá arra, hogy ez valóban egy nagyon időtálló berendezés, és abszolút megéri belefektetni, különösen úgy, hogy napelem pályázatok is vannak már hozzá, így sokkal könnyebben is meg lehet valósítani az ilyen elképzeléseket.

Az oldalukon található is egy árajánlatkérő űrlap, amit a rokonok is kitöltöttek. Ezt természetesen nem úgy kell elképzelni, hogy egyből megadják, hogy pontosan mennyibe kerülne a beruházás, hiszen, ahogy mondtam is, egy helyszíni felmérés mindenképpen szükséges. Elvégre mindenkinek mások az igényei, és ugyanígy minden háznak különböző tulajdonságai vannak, ami akár eltérő számú és méretű napelem panelek felhelyezését teszi szükségessé. Az űrlap kitöltése során csak egy olyan adat van, ami úgymond „szakmai”, az pedig az éves áramfogyasztás; ezt meg lehet adni forintban is, de kilowattórában is. Azért meglepő, hogy csupán ebből az egy adatból, a szakemberek már tudnak következtetni egy-két dologra.

Gondolom, hogy mondanom sem kell, de a rokonaim belevágtak a napelemes projektbe, természetesen miután végiggondolták a napelem pályázatok által nyújtott lehetőségeket is – van saját vállalkozásuk -, de végül arra jutottak, hogy magánszemélyként veszik igénybe a 0%-os hitelt. Közben az is eszükbe jutott, hogy ha később el akarnák adni a házat, akkor a napelemek értéknövelő részei a háznak.

Így pedig hamarosan napelemekkel ellátott házban fognak lakni.