Mivel a férjemmel nemrég úgy döntöttünk, hogy ideje lenne bővíteni a családunkat, elkezdtünk nézelődni nagyobb lakások után. Felmerült bennünk a kertes ház megvétele is, de rájöttünk, hogy anyagilag nagyon sokáig nem tudnánk magunknak megengedni, és nem akartuk azt sem, hogy óriási összegű hiteleket vegyünk fel, amiket aztán egész életünkben fizethetünk. Így maradtunk annál, hogy egy olyan lakást kellene vennünk, amiben esetleg elfér 2 vagy 3 gyerek is. Nagyon sokáig keresgéltünk, és én már – már kezdtem feladni a harcot, ám a férjem kitartott. Szerencsére ő mindig is ilyen típus volt, a végsőkig “harcolt” a szent célért. Így történhetett meg az is, hogy végül sikerült megtalálnunk álmaink lakását egy családbarát lakóparkban. A lakás szinte költözhető állapotban volt, mert nemrég lett felújítva. Ennek ellenére szerettünk volna néhány dolgon változtatni, hogy tényleg egy olyan helyre költözhessünk be, ami minden igényünknek megfelel. Ezt sikerült is elérni, úgyhogy amikor beköltöztünk, teljes volt az elégedettség mindkettőnk részéről.
Igen ám, de jött a következő kérdés. Tudtuk, hogy kell lakásbiztosítást kötnünk, hiszen nem bízhatunk a jó szerencsében, mert sajnos akármikor akármi történhet. Csak azt nem tudtuk, melyik cégnél kössük meg. Ekkor az egyik ismerősünk ajánlotta a pannonsafe.hu oldalt, ahol bőven tudtunk tájékozódni a rendelkezésünkre álló lehetőségekről. Mivel nem nagyon ismertünk biztosító társaságokat, úgy döntöttünk, megnézzük magunknak, mit is tud ez az oldal. Ami elsőre feltűnt, és nagyon meg is tetszett, az az volt, hogy a weblapon található lakásbiztosítás kalkulátor. Én ezt egy nagyon hasznos dolognak tartom, ugyanis az ember így nagyjából tájékozódni tud, hogy a saját adottságaival és a körülményeivel kb. mennyibe fog kerülni egy lakásbiztosítás megkötése. De először mindenképpen bele szerettem volna olvasni a hasznos tudnivalókba, hogy tényleg kellően tájékozott legyek.
Számomra eddig ismeretlen volt az a tény, hogy nem csak a lakástulajdonosok köthetnek biztosítást. Ez elérhető akár résztulajdonosoknak, bérlőknek, de akár finanszírozóknak is, magyarán tényleg bárki köthet lakásbiztosítást! Ezt nem ártott volna tudnunk a férjemmel, amikor még albérletben laktunk, mert akkor nagyon sok stressztől tudtuk volna magunkat megkímélni. De hát az ember fiatalon még zöldfülű az élet minden területén, nem hogy a lakásbiztosítások kapcsán! Azért jó lett volna, ha van egy olyan oldal, mint például a pannonsafe.hu, ahol kellő tájékoztatást tud kapni az ember. Többek között azzal sem voltam teljesen tisztában, hogy hogy lehet felmondani egy lakásbiztosítási szerződést. De azt olvastam, hogy mivel ezeket határozatlan időtartamra kötik, nem kell várni egy lejárati dátumra, hanem a biztosítási évfordulóhoz elég igazodni. Viszont ha az előbb említett biztosítási érdek megszűnik, akkor ugyanez fog történni a lakásbiztosítással is.
Nagyon hálás voltam az ismerősömnek, hogy említette nekünk a pannonsafe.hu oldalát, mert egy igazán megbízható biztosítási cégre sikerült lelnünk a személyükben. Amikor beköltöztünk az új lakásba, és megkötöttük végre a szerződést is a biztosításról, nagy kő esett le a szívemről. Így már nem kellett amiatt aggódnom, hogy egyszer, ha történik valami baleset, teljesen magunkra maradunk a felújítási munkálatok kifizetésével. Sajnos egy negatív történés is figyelmeztetett arra, hogy milyen jól döntöttünk: az egyik lakóparkbeli lakásban tűz ütött ki, azonban nem volt biztosításuk. Így nehéz helyzetbe kerültek a felújítás finanszírozásával kapcsolatban, de szerencsére nekünk nem kell semmi ilyesmitől tartanunk már, hála a pannonsafe.hu – nak.